Bemutatkozás


A Bige Holding nagykállói telephelyén a faipari tevékenység több évtizedes múltra tekint vissza. 1971-től szövetkezeti formában működött és már akkor is több mint félszáz fővel történt a feldolgozás, mely elsősorban nagy tömegű import (kihasználva vasúti fogadó-kapacitását) hengeres fenyőfaválasztékok manipulációjával foglalkozott.

Ez jelentős alapanyagot biztosított az ország összes mélyművelésű bányájának. A rönkfeldolgozással előállított fenyő fűrészárunak biztos piacát az építőiparban történő felhasználás jelentette.


Később egyéb szezonális jellegű termékek készítésével bővült a paletta úgy, mint almás ládák, konténerek sőt koporsógyártással is foglalkozott az üzem. Fokozatosan a piaci igényekhez illetve változásokhoz igazodva az üzem bevezette különféle raklapok gyártását.


A Bige Holding Kft. 2003 januárjában kihasználva a 24 hektáros iparvágánnyal ellátott telephely minden előnyét, önálló szervezeti egységet hozott létre, így jött létre a Bige Holding Holz Termelő és Kereskedelmi Kft., mely mára már profiltisztítást hajtott végre és a főtevékenységi körébe tartozik a fafeldolgozás illetve az egyutas raklap gyártás.


Évi kapacitásunk kb. 20.000 m3 farönk feldolgozás és 400.000 db raklapgyártás mellyel országosan is meghatározó szerepet töltünk be a raklap­piacon és büszkén állítjuk, hogy modern fafeldolgozó és raklap­szegező gépsorainkkal bármilyen piaci igénynek meg tudunk felelni.

Szolgáltatások


Hőkezelés, szárítás

2019 augusztusában megszereztük a szükséges engedélyt, amely lehetővé teszi különböző faanyagok, raklapok, fa csomagolóanyagok hőkezelését!

A hőkezelést FAO ISPM 15. szabványnak megfelelően végezzük.

A hőkezelt rakodólaphoz Tanúsítványt biztosítunk és minden darabon feltüntetjük a FAO tanúsító jegyét, az un. ISPM logót.

  • Egyedi raklapok gyártása
  • Raklapelem gyártás
  • Konténer, tartályláda gyártása
  • Fafeldolgozás
  • Bérfűrészelés
  • Mérlegelés
  • Aprítékkészítés, kereskedelem
  • Fűrészipari melléktermék felvásárlás, értékesítés
  • Vagonbál ki-be rakás teherautóra
  • Bértárolás fedett helyen
  • Iparvágány
  • Vasúti kocsik fogadása
  • Fuvarozás

Egyedi raklapok


Raklap kínálatunkon felül lehetőség van egyedi igények szerinti raklap legyártására is!

    Egyedi 1200-4000, Nyár-fenyő, 1-2. oszt.

    Tetszőleges kialakításban, anyagból és minőségben!


Termékeink


Bigeholdingholz
Ipari raklap (1200x800) Nyár-fenyő, 2. osztály

Fenyő összekötőelemekkel

Bigeholdingholz
Egyutas raklap (1100x1100) Nyár, 1. osztály

Nagyon masszív

Bigeholdingholz
Egyutas raklap (1100x1100) Nyár, 2. osztály

Könnyített változat

Bigeholdingholz
Egyutas raklap (1100x900) Nyár, 1-2. osztály

Választható terítékkel

Bigeholdingholz
Egyutas raklap (1200x1000) Nyár, 1-2. osztály

Kérgezett elemekből

Bigeholdingholz
Egyutas raklap (1200x1000) Nyár, 2-3. osztály

Kérgezetlen elemekből (nagyon kedvező árú)


Kapcsolat

Székhely: 4400 Nyíregyháza, Kórház u. 1/A
Tel.: +36-42-438100
Fax. +36-42-438101
E-mail: gorogh.laszlo@bigeholding.hu
Web: www.bigeholdingholz.hu
www.bigeholding.hu

Ügyvezető: Görögh László Tel: 06/30-301-3792.
Telephely: 4320 Nagykálló, Újfehértói u 1
Tel.: +36-42-563069
Fax. +36-42-563069
Email: bhholzkft@gmail.com
Árajánlatot a fenti elérhetőségeken keresztük kérhetnek.


Bigeholdingholz
Bigeholdingholz
Bigeholdingholz
Bigeholdingholz
Bigeholdingholz
Bigeholdingholz